Szamurájvirtus 2004. január 13.

A 21. századi Japán egzotikus keveréke a réginek és az újnak, a hagyományosnak és az ultramodernnek. Az elmúlt évtizedek mindent a feje tetejére állítottak, és az ősi szabályok látszólag feledésbe merültek. De felnőtt egy új generáció, amely megpróbálja feleleveníteni és újraértelmezni hagyományait. Az átalakulóban lévő Japán a múltba tekint, hogy megtalálja a jövőbe vezető utat.

A kagylókürtök szavának engedelmeskedve Fukushima lakói minden évben magukra öltik páncélzatukat, és egybegyűlnek egy színpompás szamuráj-ünnepségre. A szamurájok, a japán történelem e legendás alakjai harcművészetükről és hűségükről voltak híresek; ha szükség volt rá, urukért gondolkodás nélkül adták életüket. Az ütközeteket vallási szertartások és katonai külsőségek előzték meg, növelve az összetartozás érzését és megerősítve a harcosok uruk iránti hűségét. Japán egységét évszázadokon át véres belviszályok szaggatták. Föld- és hataloméhes nagyurak harcoltak egymás ellen, kiknek ádáz csatáit a szolgálatukba szegődött szamurájok vívták meg. E harcos társadalmi osztály tagjai egykor százezrével fordultak egymás ellen uraik parancsára. Akkoriban a győztesek az ellenfél hadvezérének fejével lovagoltak haza, napjainkban viszont már megelégszenek egy zsákmányolt zászlóval is. A sérültekért pedig mostanság mentőautó érkezik a harctérre. A 21. században a vidéki Fukushimában az emberek országuk ezeréves történelmére emlékeznek, és ma is hisznek a hagyományos szamuráj-értékekben: a bátorságban és a harctéri ügyességben. De vajon Tokió nagyvárosi forgatagában eszébe jut-e még valakinek a szamurájok világa? Vajon a japán fiatalok számára jelentenek még valamit a szamuráj hagyományok? A bőség korában a bátorság relatív fogalom. A mai fiatalok fanatizmusa, szamuráj értékek iránti tisztelete fényévnyire van a régi szamurájok brutalitásától. A 14. századra egész Japán vérbe borult. A harcmezőkön elesettek ezrei jelezték az összecsapások helyét. Aküzdő felek kegyetlenségének szemmel láthatóan semmi sem szabott határt. A szamurájok számára a vereség ismeretlen fogalomnak számított. Ebben a korban még nem létezett kifinomult harcművészet, és a csatatéren minden megengedhető volt. Harcmodorukat brutális céltudatosság jellemezte. A külsőségek nem számítottak, csak a győzelem és a túlélés volt fontos. Ha az ellenség lovon közelített feléjük, egyszerűen eltörték a ló lábait. Az ellenséges katonát, ha tehették, oly erővel verték fejbe, hogy az elájult, s azután ölték meg. A fair play szabályai teljesen ismeretlenek voltak a számukra; a vezérelv a lehetőségek minél hatékonyabb kihasználása és az ellenség megsemmisítése volt. Az ellenfelek fejének levágása azt bizonyítja, hogy a szamurájok öntörvényű harcmodorában bizonyos szabályok azért voltak. Léteztek szabályok, melyeket még a harc hevében is betartottak. Az ellenfelek fejének levágása azért vált fontossá, mert a harcosoknak a küzdelem végén bizonyítaniuk kellett a csata során véghezvitt hőstetteiket. Az idő múlásával tovább finomodott a harctéri etikett. Eleinte nem számított, hogy a fejet élő, vagy halott emberről vágták-e le; minden fejnek ugyanakkora volt az értéke. De később fontossá vált, hogy a fej olyan emberé legyen, akit a harcos maga ölt meg. A 16. században már külön útmutatók voltak annak eldöntésére, hogy a csatából visszatérő szamuráj által bemutatott fej gazdája a levágás pillanatában élt-e még vagy sem. A későbbi századokban a meglepetésszerű támadásokat már kardjaik segítségével védték ki a szamurájok. Csak ők voltak képesek egyszerre két kardot forgatni: egy rövidet és egy hosszút. A kard az idők során túlnőtt eredeti küldetésén, és az egész társadalmi osztály jelképévé vált. A szamurájok külön nevet adtak kardjaiknak, és legféltettebb kincseik közt tartották őket számon. Valóságos kultusza alakult ki a kardnak, mely a 17. század elejére státuszszimbólummá vált. A kard számukra mindig jóval több volt egy egyszerű, élettelen fegyvernél. A japánok ma is őrzik egykori legendás fegyverük iránti tiszteletüket. A japán kard acélpengéjét nem tudták kikezdeni a múló évszázadok. A szamurájok kardforgatási képessége élet és halál között döntött és egyikük e tekintetben messze kiemelkedett közülük. A Kard szentjének is nevezték, és időskorára minden idők legnagyobb szamurája vált belőle. Neve Musashi Miyamoto, vagy csak röviden Musashi volt. Musashi, a kard szentje 1584-ben született, s már fiatalon kora leghíresebb szamurájává vált. Hírnevét azonban ekkor még csak brutalitásának és kegyetlenségének köszönhette.

Írja be a keresett kifjezéseket Keresőűrlap elküldése